Izgatottan indultunk el május 18-án Erdélybe.

Utunk során csodálatos tájakon barangoltunk, sok nevezetességet látogattunk meg, melyek közül csak néhányat említenénk, többek között Nagyvárad, Bánffyhunyad, Szent Anna-tó, Gyilkos-tó, Nyerges-tető, Marosvásárhely, Farkaslaka.  Több helyszínen kis megemlékezést tartottunk, koszorúztunk, és diákjaink előadták az adott helyhez kapcsolódó verseket, történeteket, legendákat is.

A szállásunk Csíkcsomortánban volt, ahol közvetlen szomszédságunkban nehéz sorsú csángó gyermekek gondozását vállaló gyermekotthon működött. Megérintett minket a személyes találkozás ereje, tanulóink nagy szeretettel és odafigyeléssel adták át az otthonról hozott kis ajándékainkat. Különleges élményt jelentett Segesváron a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felkarolt gyermekekkel való találkozás.

Magyar iskolákat is meglátogattunk, beszélgethettünk az ott élő diákokkal, tanárokkal, akik nagy örömmel fogadtak bennünket. Magyar hagyományainkhoz tartozó csodálatos táncokat nézhettünk és tanulhattunk meg az ott élő fiatalságtól.

E pár nap egész életünkre ható, meghatározó élményt jelentett mindannyiunk számára.

Erdély minket visszavár!

képek

Az újságcikk online formája