Események 2013-14

 

- Erzsébet-tábor Vajtán 2013. június 17 – június 22
A táborban 20 fő meghívásos alapon vett részt. A tábor résztvevői a központi Erzsébet-programokon vehettek részt. A táborban faházakban, 5 fős szobákban voltunk elhelyezve. 50 méterre a szálláshelytől fürdőzési lehetőség is volt.

- Nyári tábor Edit nénivel és Robi bácsival Kemencén
 képek

A 2013-14-es tanév eseményei

Határtalanul!
Sikeres pályázat alapján 1465900 Ft-ot nyertünk utazás és szállás költségének elszámolására, így jövő évi hetedikeseink Erdélybe utazhatnak 2015. májusában.

- Június 20-án tartottuk a tanévzáró ünnepséget képek

- Június 13-án elballagtak 8. osztályos diákjaink. képek

- 40 éves a Darus – ünnepi hét az iskolában

Iskolánk 40 éves születésnapját egyhetes rendezvénysorozattal ünnepeltük meg. Mindkét épületünk diákjai lelkesen vettek részt a sokszínű programokon. A Darus, szeretlek! játék – a népszerű televíziós vetélkedőhöz hasonlóan – furfangos kérdésekkel tette próbára az osztályok tudását. Az ügyes kezűek kavicsokat festettek, melyekből a legszebbeket a főépület bejáratánál helyeztük el. A kézműves foglalkozásokon az iskolához kapcsolódó emléktárgyakat készíthettek az érdeklődők. A délutáni sportversenyek, focimérkőzések mindenkit megmozgattak. A Határtalanul! pályázat segítségével Erdélyben járt hetedikeseinkizgalmas élménybeszámolójára, vetítésére sokan voltak kíváncsiak.
A jelenlegi tanulóink egy időkapszulában helyezték el üzeneteiket a jövő darusos diákjainak. A hetet egy jubileumi ünnepség zárta. Külön öröm számunkra, hogy a meghívott vendégeink között üdvözölhettük iskolánk első igazgatóját, Pilhoffer Ferencet és az első tantestület tagjait is. A hangulatos műsor után a régi kollégákkal örömmel idéztük fel az együtt töltött évek felejthetetlen eseményeit.

- Régi tanítványaink visszaemlékezései
első

második

harmadik

 

40 éves a Darus!

Az ünnepi hét részletes programja

Az első nap képei

A második nap képei

A harmadik nap képei

A negyedik nap képei

Az ötödik nap képei

- Marosi Ádám olimpikon öttusázó edzését megtekinthettük a Nemzeti  Lovardában. Megnéztük a versenylovak isállóját és az éppen akkor zajló díjugrató versenyt is.
A diákok Marosi Ádám lován lovagolhattak, a kevesebb rutinnal rendelkezők pedig az olimpikon által vezetőszáron tartott lovon ülhettek.
Igazán nagy élményt jelentett tanulóink számára.

- Május 9-én ismét felléptek nálunk a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékei. Ezúttal a Lúdas Matyi sajátos feldolgozását adták elő, ami nagy siker aratott a műről most tanuló hatodik évfolyamos diákok körében. képek
- 2014. április 23-án délután repülőtéri látogatáson voltunk 22 tanulóval. A látogatást a Helytörténeti Gyűjtemény munkatársai szervezték. Busszal indultunk, majd amikor megérkeztünk ugyanúgy léptettek be minket, mintha repülnénk. Végig mentünk a reptéren, érdekes bemutatót láthattunk a tűzoltóságon, végül egy repülőre mentünk fel.
Nagy élményt jelentett mindannyiunknak. Köszönet érte a Helytörténeti Gyűjtemény munkatársainak. képek
-Geotermikus Koneferencián jártunk
Iskolánkat 10 tanuló képviselte a GeoSEE projekt – Európai Geotermikus Konferencián a vecsési Bálint Ágnes Kulturális Központban. A konferencia a geotermikus energia innovatívabb felhasználását és a vele való hatékonyabb gondolkodást mutatta be.
Sok színvonalas előadást hallgattunk, igen neves meghívott szakemberektől. Részt vett a konferencián Dr. Burkhard Sonner, az Európai Energiatanács elnöke is.
A nap során igen sok értékes információt kaptunk, ami rávilágított, hogy milyen sok kiaknázatlan megújuló energiaforrás van Földünk mélyén, és mennyi mindent tehetünk és kell tennünk Földünkért.  
-Mesefa pályázat – sikeres szereplés
A kerületi Pedagógiai Intézet munkatársai által  meghírdetett “Mesefa” pályázatra iskolánkból 5 tanuló jelentkezett. Egy mesét  kellett írni -melynek témája a természet volt –  és készíteni egy  illusztrációt is.
A Meseíró versenyen különdíjat kapott: Molnár  Petra 4.c  osztályos tanuló. A Mesefa rajzpályázaton különdíjas lett:  Kelemen András 3.a és ugyanezen a versenyen 2.helyezést ért el Sajtos Rebeka 3.  a osztályos tanuló.
A mesék és illusztrációk egy könyvben kerülnek  kiadásra. Mellékletként a szerzők előadásában CD-n is hallhatóak lesznek a  szöveges alkotások. A szerzők és előadók a mi iskolánkból: Balogh Nikoletta  Mercédesz 3.a, Kelemen András 3.a, Molnár Petra 4.c, Sajtos Rebeka 3.a, Sinko  Alina 3.a. Gratulálunk a diákoknak és  felkészítőiknek! kép

-A televíziózás kulisszatitkaival ismerkedtünk
Különleges élményben volt része az 1.a osztályos tanulóknak. Ellátogattak az MTVA Látogatóközpontjába, ahol beleshettek a televíziózás kulisszatitkaiba. Láttunk régen használt kamerákat, archiváló és feliratozó készüléket, bábfilmet néztünk meg moziszobában, bekukkanthattunk a Televízió 2-es stúdiójába, bemehettünk  a legnagyobb stúdióba, ahol a Dal című műsor készült, megnéztük a 9000 darabból álló jelmeztárat, láthattuk az eredeti Süsü, Mazsola és egyéb bábfigurákat, majd saját híradót és időjárás jelentést készítettünk a TV Maci szobájában. A gyerekek kipróbálhatták, milyen az operatőr, a hangmérnök, és a műsorvezető munkája, és a bluebox élményt. Nagy izgalommal, és sok szép élménnyel térhettünk haza. képek

- Április 10-én a Goethe Intézetben 15 harmadikos és negyedikes tanulóval húsvéti foglalkozáson (Osterparty) vettünk részt. Musical részleteket láthattunk gyerekek előadásában, majd mi is megtanulhattuk az elhangzott énekeket. Nagyon élveztük az interaktív programot. Köszönjük a Goethe Intézetnek a meghívást! képek

-Múzeumpedagógiai órák
Idén is sikerült a Múzeumi séták c. pályázaton három osztálynak nyernie, így múzeumpedagógiai órákon vehettek részt a gyerekek. Az ötödikesek a Szépművészeti Múzeumban, a hatodikosok a Hadtörténeti Múzeumban jártak. Nagyon érdekes, hasznos programokon ismerkedhettünk a régi korok embereivel, tevékenységeivel, használati eszközeivel. képek

-”Bolondfutás”
Április 1-je végre újra hétköznapra esett – a gyerekek legnagyobb örömére. Ez alkalomból ismét megtartottuk a „Bolondok futását”, ahol kizárólag nem hagyományos szerelésben, illetve módon lehetett „versenyezni”. képek

-Happy Hét
Színes programokkal telt a Happy Hét a Darusban.  Volt rajzverseny, kiállítás, dalolás, közmondásgyűjtés, élőkép, poháralátét  készítés. Igaz kicsit megkésve, de a mai napon  felavathattuk az ivókutat.  Köszönet érte! Egészségünkre!!! képek

-Imre-Lőrinc futóverseny
Március 15-én idén is megrendezte a kerület a hagyományos, ünnepi futóversenyt. Erre a versenyre várták minél nagyobb létszámmal a kerület iskoláinak tanulóit is. A Darusból 92 gyermek és több felnőtt is részt vett a futásban. A délelőtt jó hangulatú volt, amit tombolahúzás és sok-sok bemutató is színesített.
Köszönet a szülőknek, akik segítettek és elvitték a gyerekeket Pestimrére, a Sportkastélyba. képek

- ÖKO-nap
Március 17-én
Öko-napot tartottunk a Méhek témakörében. A FEÁL-os 1-2. osztályosok változatos programokon vehettek részt. A teljesség igénye nélkül: kézműveskedtek, dalokat tanultak, kirakóztak, méhekkel kapcsolatos oktatójátékokat játszottak, méhecskés versekkel, mesékkel ismerkedtek meg. A nap csúcspontjaként mézzel leöntött gyümölcssalátát, és mézes süteményeket csemegéztek. Köszönjük a szülők aktív közreműködését, ötletességét és segítségét!
Az ÖKO napot a nagy Darusban is méltóképpen  ünnepelték a diákok. Filmvetítés, totó, kézműves foglalkozás, salátakészítés,  felolvasás is tarkította ezt a tartalmas napot. A méhek életéről és hasznáról is  bővültek a tanulók ismeretei.
Büszkeségeinket iskolagyűlésen köszöntöttük.
képek

- Március 14-én került sor iskolánkban az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulójának megünneplésére. A 4. c és a 6. c osztály tanulói az iskola énekkarával közösen készültek fel az ünnepi műsorra.
Köszönet a szép megemlékezésért! képek

- Különleges, nem mindennapi élményben volt része február 24-én az 1. osztályos kisdiákoknak. Neves művészek, a Budapest Fesztiválzenekar kedves zenészei látogattak el iskolánkba, és fantasztikus zenei élménnyel kápráztattak el bennünket. Bemutatták a szimfonikus zenekar hangszercsaládjait,hangokat csaltak ki a különleges hangszerekből, majd koncerttel ajándékoztak meg bennünket. A zenei élményt azzal koronázták meg, hogy a kicsik kipróbálhatták a különféle hangszereket. Köszönjük nekik ezt a vidám, jó hangulatú előadást! képek

-Hol volt, hol nem volt – Grimm-meseverseny február 24-én
Abból az alkalomból szerveztünk a kerületi iskoláknak meseversenyt, hogy Németországban a 2013-as esztendőt Grimm-évvé nyilvánították. Az első, otthoni fordulóban tablókat, színházi plakátokat kellett készíteniük a gyerekeknek a Grimm testvérek műveiből, életútjából. A második fordulóban három Grimm-meséből önállóan kellett egy újat alkotniuk. A harmadik fordulóban különféle német városneveket kaptak a gyerekek, ezekhez kellett párosítaniuk a Grimm testvérek tevékenységét, műveit. A döntő első részében tesztet töltöttek ki a diákok. Nagyon kellett iparkodniuk, mert 15 perc alatt negyven kérdésre kellett válaszolniuk. Ezután rejtvényt fejtettek, és kreatív feladatokat oldottak meg. A magyar nyelvű versenyben a Kassa iskola 6. a osztálya ért el első helyezést, a második a Kassa iskola 5. a, a harmadik a Piros iskola 6. b csapata lett.
A német nyelvű verseny győztese a Piros iskola lett, a második helyezett a Szent Lőrinc, a harmadik az Ady iskola csapata. kép

- Február 21-én tartottuk hagyományos alapítványi bálunkat. képek

-Farsang
Február 14-én, Valentin napon tartottuk iskolánkban a farsangot, melyre a kicsik ötletes jelmezekkel készültek. A jelmezversenyt közös játék követte.
A felsős osztályok bemutatták a hetek óta tanult táncokat, melyek közül nehéz volt a legjobbakat kiválasztani az alapítványi bálra.
A karneváli hangulathoz nagyban hozzájárult a gyönyörű díszlet, a finomságokkal telis-teli büfé. Az est fénypontja a disco volt. Mindenki nagyon jól érezte magát! :) képek

- Iskolai diákközgyűlés 2014. jan. 29. Minden évben megtartjuk iskolánkban az éves diákközgyűlést, ahol a 3-8. osztályokból 5-5 fő képviseli társaikat. Témáink: éves beszámoló meghallagtása, elfogadása jövő évi DÖK-vezetőség megválasztása a kerülei diákparlament témájának megbeszélése hozzászólások, igazgatónőhöz intézett kérdések, majd ezeknek a megválaszolása. A komoly, fegyelmezett munkát köszönjük.

- Velence és a kerületi művészek címmel kiállítás  nyílt a Kondor Béla Közösségi Házban, ahol Szatmári Ildikó tanárnő fotói is  láthatók. A 3. a osztály tanulói büszkén tekintették meg a kiállítást, hiszen  Ildikó néni nap mint nap csiszolja, segíti a serkenő művészek próbálkozásait. A  kis alsósok már több pályázaton  vehettek részt, és munkáikkal naponta  lehet találkozni az iskola faliújságán is. képek

- Január utolsó napján a FEÁL 1-2. osztályosai Maci napot tartottak. A néphagyomány ápolását célzó, vidám hangulatú jeles napra a gyerekek már előre készültek. A tanító nénik gyűjtőmunkát kértek, amiből kiállítás is készült. A kicsik pénteken bevihették kedvenc plüss mackóikat. Az osztályok medvés dalokat énekelve, mondókázva vonultak fel. A folyosót saját készítésű macis kézműves munkákkal díszítették. Kreatív tanító néni is akadt, aki mackó formájú sütivel kedveskedett. A kedves, játékos napon mindenki jól érezte magát. képek

-Január 22-én rendeztük meg a 3-4.évfolyamosok  mesemondó versenyét. A könyvtárban gyűlt össze a sok lelkes diák és tanítóik. Az  idén Csukás István művei közül lehetett választani egy-egy 3 perces részletet.  Nem volt könnyű a gyerekeknek sem a választás és a zsüri dolga sem. A közönség  tapssal, a tanítók emléklappal és csokival jutalmazták a  művészpalántákat. képek

- Csukás Istvánra emlékezve a FEÁL 1.-2. osztályosai házi mesemondó versenyt rendeztek. A kicsiknek nem volt könnyű dolga a hosszú mesék megtanulásával, de nagyon ügyesen és lelkesen készültek a megmérettetésre. Komolyan vették a feladatot, és a versenyt. Mindkét évfolyamot a legjobbak képviselték a kerületi mesemondó versenyen január 29-én. Tanulóink szép eredményekkel tértek haza, tovább öregbítve iskolánk hírnevét. Domsicz Márk 2.c osztályos tanuló a 2. évfolyamot, Ádám Heléna 1. b osztályos tanuló pedig az 1. évfolyamot képviselte, aki saját korcsoportjában III. helyezést, bronz minősítést ért el. Gratulálunk a szép eredményhez!

-Tanulóink az önkormányzat felajánlásából ingyenesen kipróbálhattak egy nagyszerű téli sportot, a korcsolyázást. A kezdeti botladozások után nagy a sikerélmény, és jó a hangulat a Bókay kert korcsolyapályáján. Reméljük nem ez volt az utolsó  alkalom ezen a télen! képek

- Karácsonyi ünnepségeink mind a két épületben igazán megható pillanatokat szereztek tanulóinknak. Feál-képek Darus-képek

- A 4. c osztályosok Ház – lakás – otthon témában projektmunkát készítettek. A legsikeresebb alkotásokból az osztályban kiállítást szerveztünk. képek

-Mi harmadikosok nagyon készültünk a Luca-napi  vásárra. Készítettünk mézes díszeket, agyag díszeket és ezer apróságot. Mindenki  szeretett volna vásárolni és árusítani is. Annyira tetszett a színes forgatag  mindenkinek, hogy alig akadt, aki üres kézzel (zsebbel) tért volna haza. Már  készítjük terveinket a jövő évi vásárra, annyira jó  volt!!! képek

- December 7-én tartottuk a hagyományőrző napunkat. A közelgő ünnepekre az ügyes kezű gyerekek ajándékot készítettek.
Délelőtt a sakkot kedvelők is összemérhették tudásukat.
Az iskolagyűlésen a tehetséges, sikereket elért diákokat jutalmaztuk meg. A Feál épületében a szülők is segítettek az ünnepi készülődésben. képek

- December 6-án ismét iskolánkba látogattak a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékei. December hava címmel hangulatos előadást láthattak alsó tagozatos diákjaink. A vidám, de egyben megható zenés műsorban látványosan mutatták be a hónap jeles napjait. Örömünkre szolgálna, ha máskor is vendégül láthatnánk a tehetséges fiatalokat. képek

- December 4-én iskolánkban előadást tartott Dr. Zacher Gábor toxikológus. Szülők, pedagógusok érdeklődéssel hallgatták drogprevencióval kapcsolatos gondolatait. Nagyon hasznos estét tölthettünk el. képek

- November 29-én az 1. a, 1. c, 4. c és 5. b osztálynak különlegességben volt része. A Papp László Sportarénában, a Lovas Világkupa kezdőnapján Lovas Mikulás programon vettek részt. A fergeteges parádén láthattak kosztümös gyermek lovas vetélkedőt, lovas erőpróbát, huszár, íjász, lovas akrobata, és csikós bemutatót, végül díjlovaglást. A hangulatos gálaműsort zenés program is színesítette. Minden gyermek jó kedvvel, ajándékkal és kellemes élményekkel tért haza. képek

- Vendégünk volt Vidra Gabriella
Hatalmas kalandban volt része a harmadikosoknak és a szüleiknek november 22-én délután. Meghívtuk A tudás könyveinek íróját, hogy mutassa meg nekünk a Fekete kő titkát. Már ismertük a könyv egy pici részletét, hiszen minden délután Zsuzsa néni olvasott nekünk belőle, és még kérdésekre is válaszoltunk. Nagyon érdekes volt a morzézó csigák esete, illetve az, hogy milyen hatalma van egy „közönséges” fekete kőnek. Na, aztán jönnek majd a kalandok. És, hogy miért? Hát a gonosz minden tudást magának akar, hogy mi, emberek buták maradjunk. Kalandoztunk, kalandoztunk, de sajnos nagyon hamar vége lett ennek az érdekes irodalomórának. Egyik osztálytársunk egy dedikált könyvet is nyert. Reméljük, újra vendégül láthatjuk még Gabi nénit egy újabb kalandra. képek

Szomszédoltunk
A szomszéd kerület polgármestere, Gajda Péter látott vendégül bennünket november elején. Végigkísérte a 3. b-seket a Városháza épületében, és azt is elmondta hogyan dolgoznak a képviselők. Sőt, nem csak elmondta, hanem ki is próbálhatták a gyerekek a szavazógépet. Azt is megtudtuk, milyen ügyeket intézhetünk el egy okmányirodában. És a végén egy bögre kakaóval azt is kipróbálhattuk, milyen a polgármesteri székben ülni. Nagyon jól éreztük magunkat, és a kakaó is nagyon finom volt! képek

-Kerületi desszertkészítő verseny
A 6. c-sek és b-sek voltak részesei annak gasztronómiai utazásnak, amelyben november 26-án volt részünk. Jól felszerelkeztünk alapanyagokkal, és nekivágtunk, hogy elkészítsük a kerület egyik legjobb desszertjét. Illetve nem csak egy desszertet, hanem már mindjárt kettőt. Nagy fába vágtuk a fejszénket! Két csapatot neveztünk be a versenyre, és egy szülinapi, meg egy karácsonyi tortát szerettünk volna csinálni. Tortát kentünk, marcipánt nyújtottunk, majd befedtük vele a megkent tortákat. Aztán dekorációkat alkottunk rájuk. Milyen finom volt!!! Még a zsűri is megnyalta mind a tíz ujját! Már készülünk a jövő évi megmérettetésre. Reszkessetek versenytársak!
Köszönjük a közreműködők segítségét! képek

- November 26-án második alkalommal nyílt lehetőségünk arra, hogy iskolánkban fogadhattuk a Zrínyi Miklós Gimnázium színjátszóit. A főként 9. évfolyamosokból álló társulat 5., 6. osztályos diákjainknak mutatta be Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájának részleteit. Mivel tanulóink körében nagy sikert aratott látványos produkciójuk, reméljük, hogy a tehetséges csapatot a jövőben ismét vendégül láthatjuk. képek

- November 11-én, Márton napján az 1. és 2. osztályosok vidám dalokkal, mondókákkal, történetekkel emlékeztek meg a jeles népszokásról. A német tagozatosok felvonulást rendeztek. Minden osztályban a tanító nénik libás kézműves foglalkozást szerveztek. Volt olyan kedves anyuka is, aki liba formájú sütivel lepte meg a gyerekeket. Kellemes élményekkel és szép alkotásokkal ért véget a nap. képek

-Huszár járt az iskolában Egy szép őszi napon a két 5. osztályban rendhagyó irodalomóra keretében különleges vendégünk volt Lautner Viktor huszár honvéd személyében. Bemutatójából  a gyerekek bepillantást nyerhettek a hagyományőrző huszárok mindennapjaiba, megcsodálhatták korhű ruházatát, fegyverzetét. Az előadáson hallottakat tanulóink kiválóan tudták hasznosítani a tanórákon a János vitéz témakörben, ezért reméljük, hogy a következő évek ötödikesei is részesülhetnek majd e nem mindennapi élményben. képek

- Vidáman készültünk a pénteki programokra. Először a  kerületi könyvtárba mentünk, ahol Klári néni bemutatta az intézményt. Többen pár  perc elteltével kedvet is kaptak a beiratkozáshoz. A sok szép könyv, a kellemes  helyszín, kedves nénik, színes képek… A könyvtárosok az általuk elmondottakat  vissza is kérdezték, nagyon ügyesen válaszoltunk is. Ezt egy kézműves  foglalkozás követte, ahol levélmanót készítettünk. Kellemes két órát töltöttünk  el a nagykönyvtárban. Ezután a Malév Kiállítást tekintettük meg, ahol filmet  nézhettünk, beöltözhettek a lányok légi utaskísérőnek. Régi használati tárgyakat  láthattunk, melyeket mindenki megtekinthet november 21. utána KÖKI-ben az első  emeleten. Igazán tartalmas és vidám napot tudhat maga mögött a 3. a  osztály. képek

- Okt.25-én az 1. a osztályosok ellátogattak a Meteorológiai Inézetbe, ahol Márti néni bemutatta azt a sok érdekes eszközt, amivel a meteorológusok dolgoznak. Bemehettek abba a laborba is, ahol a műszereket kalibrálják, kipróbálhatták a szélerősség mérő gépet, láthattak nagyon sokféle mérőműszert működés közben. Megtudhatták azt is, hogy  meteorológusok kiknek szolgáltatnak adatokat. Különleges élmény volt ez a kirándulás. képek

- Az október 23-i műsort a 6. b osztályosok adták elő igen színvonalasan. képek

- Szüret a FEÁL-ban
“Érik a szőlő, hajlik a vessző” – csendült sok kisgyerek ajkán a FEÁL épületben október 4-én, a szüreti mulatság felvonulásán. A tanító nénik játékos vetélkedőkkel, mozgásos feladatokkal, kézműves foglalkozással várták az első és második osztályos gyerekeket. A vidám hangulatú szüreti alkalmon folyt a szőlőlé, zengett az énektől, és a kacagástól sok gyerektorok. Az asztalok roskadoztak a finom őszi csemegéktől, de kicsik is készítettek fülönleges finomságot. Délutánra tele pocakkal, és élményekkel zártuk a napot. képek

- Szüret a Darusban
Nagyon várták a 3., 4.évfolyam tanulói a szeptember 20-án megrendezett szüreti délutánt. A nagyobbak azért, mert már tudták milyen lesz, a kisebbek azért, mert még nem tudták milyen lesz.
A szülői értekezleten megbeszélték az anyukák, nagymamák, hogy ki milyen finomságot készít a szüreti büfébe. Voltak, akik a préselésre jelentkeztek, nekik a vállalkozó kedvű diákok segítettek szemezni a fürtöket, olykor könyékig merülve a tálakban.
A tanító nénik kézműves tevékenységekkel, játékokkal várták a kisdiákokat. Volt testfestés, melynek eredményeként karjukon szőlőfürtös mintákkal sétálhattak haza főleg a kislányok. A fiúk inkább a csillámfestéses állatfigurákkal díszíttették magukat. Négy helyen őszi képeket készíthettek a kreatívabb gyerekek: dugónyomattal, levélnyomattal, korongokból, papírcsíkokból. A büfének igazi slágere a palacsinta és a must volt. Az időjárás is kedvezett a programnak. Mindenki teli pocakkal, élményekkel és maguk készítette képekkel térhetett haza. képek

- Szeptember 2-án a tanévnyitó ünnepéllyel elkezdődött az új tanév.
képek

- A nyári hónapokban a FEÁL épületének tantermeit kifestették, így a kicsik barátságos, szépen felújított környezetben tanulhatnak. - Köszönjük POLI-FARBE!