Így közlekedünk mi – Országos Diákfilm Fesztivál

Iskolánk 7.a osztályos tanulója Svetz Gabriella a legjobb animációs film díjat nyerte el az Így közlekedünk mi c. filmjével. Gratulálunk ehhez a fantasztikus eredményhez!

Diákolimpia országos cselgáncs verseny

Kővári Fanni 3. helyezést, Bálint Dominik is szép eredményt ért el.

Kerületi alsó tagozatos matematikaverseny

Május 19-én volt az alsós kerületi matematikaverseny.
Princz Eszter 2.c első, Bálint Bernadett 2.c második helyezést ért el.
Gratulálunk!

Imre-Lőrinc futóverseny

2022. március 13-án kerületünkben ismét megrendezték a már hagyományossá vált országos szintű futóversenyt. A felnőttek mellett várták a kerületi diákokat is, ezért az iskolák közt versenyt hirdettek. Futva és kerékpározva is összemérhették a gyorsaságukat. Nagy volt a versenyzési kedv, sok szép egyéni dobogós helyezést értünk el. Nagyon örültünk annak is, hogy óriási létszámmal tudtunk részt venni a versenyen (100 diák és 12 felnőtt), így a sok iskola közül a 2. helyezést értük el, amit sportszervásárlási utalvánnyal jutalmaztak. Köszönjük a szülőknek és a diákoknak ezt a szép eredményt.

Kerületi atlétikai diákolimpia

A kerületi atlétikai diákolimpián sok szép darusos sikernek örülhettünk idén is. A csapat-, illetve a legjobb egyéni eredmények:

I. korcsoport

        Lánycsapat II. hely: Rókás Nóra, Walburg Sofie, Rákóczi Liliána, Császár Norina, Marancsics Anna, Dömök Laura

        Fiúcsapat IV. hely: Bajerle Ádám, Felföldi Marcell, Iványi Dávid, Bende Soma, Bende Márton, Tóth Kolen

        Egyéniben Bajerle Ádám III. hely

II. korcsoport

        Lánycsapat VIII. hely: Gergely Dóra, Stojka-Perényi Lili, Szegnár Liza, Káposztás Panna, Marancsics Nóra, Czakó Boglárka

        Fiúcsapat IV. hely: Chen Zi Le, Vicente-Lemos Valentin, Gál Dominik, Szinkó Márk, Kensley Zachary Lance, Szaban Zsombor

III. korcsoport

        Lánycsapat VI. hely: Himmer Lívia, Szobácsi Flóra, Bíró Boglárka, Varga Viktória, Gődér Liza, Csáder Lídia

        Egyéniben Szobácsi Flóra II. hely

        Fiúcsapat VI. hely: Papp Zsombor, Haraszti Gergő, Kiss Máté, Pavlicsek Huba, Vig Vencel, Hegedűs Ákos

IV. korcsoport

        Lánycsapat I. hely: Bali Barbara, Földi Mira, Sarlós Nikolett, Székely Gréta, Nagy-Herda Orsolya, Mikula Zsófia

        Egyéniben: Bali Barbara ötpróba II. hely, Földi Míra ötpróba IV. hely

   Fiúcsapat IV. hely: Oláh Csongor, Bokor Lóránt, Szilágyi László, Vig Viktor, Szenczi Botond, Faragó Szabolcs

Egyéni versenyszámok

Bali Barbara súlylökés I. hely, 1500m síkfutás IV.hely,

Földi Míra 300 m síkfutás I. hely, távolugrás II. hely

Székely S. Gréta 100 m síkfutás II. hely, kislabdahajítás V. hely

Nagy-Herda Orsolya súlylökés IV.hely

4×100 m váltófutás – Darus II. hely (Székely S. Gréta, Földi Míra, Nagy-Herda Orsolya, Bali Barbara)

Diákolimpia ker-i szivacskézilabda bajnokság

1.-2. osztály 4. hely, csapattagok: Bende Márton, Bende Soma, Czéta Alex, Illés Marcell, Tóth Kolen, Könnyű Pál, Makács Zsolt

MTTOSZ lövész tehetségkutató országos bajnokság:

Knizner Kata (8.c) 1. hely, országos bajnok, Indre Róbert (8.a) 4. hely, Mészár Bence (8.a) és Hanka Boldizsár (8.b) 7. hely. A csapat 5. helyezést ért el. Tagok voltak még Tóbi Csenge és Mihalik Ingrid

Kerületi matematikaverseny:

5. évfolyam: 4. hely Büki Csaba 5. c, 6. hely Tajti András 5.b

7. évfolyam: 8. hely Léhárt Lili 7.b

8. évfolyam: 4.hely Bali Barbara 8.c, 5. hely Sógor Panna 8.c

Zrínyi Ilona matematikaverseny területi forduló:

Tajti András 5.b – 5. hely

Sógor Panna 8.c – 4. hely

Princz Eszter 2. c – 13. hely

Kerületi 5.-6.-os német tesztíró verseny:

Sógor Dóra 6. c  II. helyezett (Rózsavölgyi Mónika)

Makács Dóra 6. c  VI. helyezett (Molnárné Udvari Ágnes)

Csvórics Tamara 6. c VII. helyezett (Molnárné Udvari Ágnes)

Kerületi német társalgási verseny

A kerületi német társalgási versenyen
Szepesi Henriett 7.c  első,
Köcski Nóra 8.c  harmadik helyezést ért el.

Bali Barbara 8.c negyedik, Knizner Kata 8.c hatodik helyezett lett.
Gratulálunk a versenyzőknek és Molnárné Udvari Ágnes felkészítő kollégánknak.

Hevesy György kémiaverseny

A kerületi Hevesy György kémiaversenyen Léhárt Lili (7.b) 4. helyezést ért el, nagyon szoros versenyben, csupán 3 ponttal lemaradva az 1. helyezett mögött.
Kiváló eredményéhez gratulálunk!

Kerületi angolverseny

A kerületi angol versenyen nagyon sikeresen szerepeltek a Darusos diákok. A 7.évfolyamon Kormos Nóri 1., Svetz Gabriella, Wang Ruoer és Léhárt Lili néhány hellyel mögötte végeztek. A 8. évfolyamon Hanka Boldizsár 1., Diósi Emma 2., Németh Lotti és Székely Gréta 3. helyezést értek el. Gratulálunk! Büszkék vagyunk rájuk!

Matek Guru verseny

5 csapattal vettünk részt a területi fordulóban a Gyulai István Iskolában. Két csapatunk az országos döntőre is továbbjutott: 5. évfolyam: Csollák-Farkas Panna, Boldy Andrea, Tajti András; 7. évfolyam: Wang Ruoer, Léhárt Lili, Kormos Nóra, Trigola Boglárka

Iskolai díjkiosztó

Iskolánk karácsonyi alkotó pályázatának díjkiosztója december 17-én volt .Nagyon nehéz volt válogatni, a csodálatos alkotások közül .A festményeken, grafikákon át egészen a kerámiakészítésig, grafikai animációig is eljutottak tehetséges tanítványaink. Nagyon gratulálunk minden alkotónak! Szép ünnepeket kívánunk!

  • Úszás eredmények:
    3-4. o. Szaban Zsombor hátúszás 2., gyorsúszás 6. hely, Káposztás Panna mellúszás 3., hátúszás 5. hely.
  • Pályáztunk és nyertünk!
    A 6.c  osztály 17 tanulója, valamint meghívott alkotóként Svetz Gabriella 7.a.
    Gyönyörű munkák születtek .Kiemelten Kíra alkotását díjazták.
    Gratulálunk!
  • November 11-én megrendezésre került a 3-4.évfolyamosok versmondó versenye.
    A verseny résztvevői:
    3.a osztály:
    Mészáros Maja, Horváth Borbála, Martincsák Ádám
    3.c osztály:
    Molnár Hunor, Simon Zoé, Horváth Levente
    4.b osztály:
    Dömötör Lilla, Várnagy Bálint, Szaban Zsombor
    4.c osztály:
    Juhász Ádám, Kerekes Eszter, Farkas Mirella
    A kerületi versenyre továbbjutó tanulók:
    Martincsák Ádám (3.a) és Várnagy Bálint (4.b )
    Gratulálunk minden versenyzőnek!
  • Diákolimpia ker-i úszóverseny: 7.-8.o. lány csapat-1. hely- Bali Barbara, Sarlós Nikolett, Nagy-Herda Orsolya, Földi Mira
    7.-8.o. fiú csapat- 1. hely- Vig Viktor, Szenczi Botond, Faragó Szabolcs, Csetneki Levente
    Egyéni verseny: Vig Viktor-pillangó úszás-2., gyorsúszás 2. hely, Bali Barbara-mellúszás 2., gyorsúszás 4. hely, Sarlós Nikolett- mellúszás 3. hely, Szenczi Botond-hátúszás 4. hely, Faragó Szabolcs-gyorsúszás 4. hely
    1-2.osztály- Bende Márton- hátúszás 1., gyorsúszás 2. hely, Horváth Eszter- hátúszás 2., gyorsúszás 3. hely.
  • Görgey Artúr Amatőr lövész országos verseny, Komárom: Knizner Kata (8.c)1. hely, országos bajnok. Bencsics Zsófia (6.b) 6. helyezés.
  • A kerületi diák olimpia első versenye szeptemberben, a mezei futóverseny volt, ahol nagyon szép eredményeket értünk el. Az iskolai házi futóversenyt követően a legjobb teljesítményt elérők alkották az iskola válogatottat.
    5.-6.o. lányok- 1. hely- Szobácsi Flóra, Gődér Liza, Magyari Nóra, Bíró Boglárka
    7.-8.o. lányok- 2. hely- Bali Barbara, Földi Míra, Léhárt Lili
    7.-8. o. fiúk- 2. hely- Oláh Csongor, Vig Viktor, Faragó Szabolcs, Lipták Roland
    3.-4. o. lányok- 3. hely- Marancsics Nóra, Gergely Dorka, Szegnár Liza, Walburg Szofi
    5.-6. o. fiúk- 3. hely- Székely Ákos, Witwindits Axel, Pavlicsek Huba, Vig Vencel
    3.-4.o. fiúk- 5. hely- Szaban Zsombor, Gál Domonik, Dénes Áron, Szimkó Márk
    Egyéni verseny: Szobácsi Flóra 1. hely, Bali Barbara 1. hely
  • Diákolimpia mezei futóverseny Budapesti döntő: Szobácsi Flóra- 1. hely, Bali Barbara- 5. hely
  • Dr. Prokopp Sándor kerületi lövészverseny- Zila kávéház Darus csapat 1. hely- Knizner Kata, Hanka Boldizsár, Gyuris Lőrinc, Bencsics Zsófia
    Egyéni eredmények: Knizner Kata-1.hely, Hanka Boldizsár- 1. hely, Bencsics Zsófia-3.hely